Csak azt tudtam, hogy minden másodperc, amit vele töltök, csak növelni fogja a később elszenvedett fájdalmat. Mint egy drogosnak, akinek nincs elég anyaga, közeledett a végítélet. Minél többre van szükség most, annál nehezebb lesz, amikor kifogytam a cuccból......
"Úgy látszik nem hiányzom senkinek.... a drog lassan csábítóként néz velem farkasszemet, és közben vadul lüktet a halántékom. Szörnyű érzés tudni hogy,eltüntem mégsem hiányzom senkinek. Probálom visszafolytani a könnyeimet,ebbe az erölködésbe megfájult a fejem is. "dögöljetek meg" úszott át az agyamon a dolog,de közben szörnyen sajgott a szívem. "elfelejtettek",újabb gondolat szikra pattant ki a fejemből,mert borzalmas volt látni,de így volt. A tű,amiben az anyag volt egyre csábítobbá vált számomra,és tényleg ebben láttam a menedéket,de haboztam hogy belöjjem magam. Ám végül a magány érzése annyira elöntötte a testemet mint egy kád forró víz,engedtem a csábításnak,fogtam a tűt és gondolkodás nélkül a bal vénámba szúrtam. Felszíszegtem a fájdalomtól. A tű a földön landolt. Hátradülve vártam a hatást. Pár másodperc múlva szédültem,és zokogtam ahogy csak tudtam.....""
Jobban szeretlek, mint az egész világot együttvéve.
2011.06.29. 18:08
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://bluerose.blog.hu/api/trackback/id/tr663025184
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.